Kanizsai Dorottya Gimnázium

Gyakorlati tapasztalatszerzés

Ökoiskolai osztályunk kirándulása a környezetbarát erőműnél

2017.05.20.

Lassan egy hónapja készülünk az ikervári túrára. Fizika tanárunk már áprilisban megkérdezte, hogy akarunk-e egyik osztálytársunk lakóhelyére, Ikervárra menni, szakmai kirándulásra az erőműbe? Az itt láthatók ugyanis jól illeszkednek az energiáról tanultakhoz is. Az angol érettségi napján. Május 11-én az Ady téren már

Fenntarthatósági témahét a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban

2017.05.04.

A fenntarthatósági témahét április utolsó hetében került megrendezésre országszerte több, mint 1800 iskolában. Ökoiskolaként számunkra eddig is fontos volt, és ezután is az lesz a környezetvédelem, de a héten egy kicsit még jobban körbejárhatták az osztályok és a tanárok egyaránt a témát.   Passzívházak

Arany 200 - Arany János az iskolában

2017.05.02.

Arany János az iskolában címmel tartott előadást a Magyar Nyelv Hetében Schiller Mariann a magyar fakultációs tanulóknak április 28-án, pénteken. A tanárnő a budapesti Radnóti Gimnázium vezető tanára, aki Dr. Czetter Ibolya, a Vas megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület elnőkének meghívására érkezett városunkba.

Repülő Iskola matematika órái a KDG-ben

2017.04.28.

A Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematika Kutatóintézet Didaktikai Csoportjának felhívásában egy olyan kísérleti programba hívta a kilencedikes diákokat, amely programnak az a célja, hogy a matematikával aktívan foglalkozó középiskolás diákok körét bővítse, valamint megismertesse a diákokkal a matematikai gondolkodás örömét,

Szakmai továbbképzéssel összekötött kirándulás Balatonkenesén

2017.03.27.

A balatonkenesei magaspart egyedülálló értékeket őriz.  Beérkezve Kenesére megfigyelhettük bal kéz felöl a  25-30 méter magas, pannon üledék és löszfalat. Ez az ökológiai környezet biztosít élőhelyet ritka és értékes madárfajoknak. A folyamatosan málló, meredek leszakadáson, és a fölötte elterülő

60. Fizikatanári Ankét

2017.03.20.

Magyarország fizika tanárainak egy része március 15-én kitűzi a kokárdáját, vonatra száll és elutazik egy négy napos továbbképzésre, amelynek hivatalos neve: Fizikatanári Ankét. Így tettünk az idén mi is (Horváthné Szőke Gyöngyi és Sinkó Andrea), s a 60. Ankéton nem csak részt vettünk, de műhelyfoglalkozást is vezettünk. Bemutattuk, hogyan népszerűsítjük

A könyvbemutatótól a cirkuszpedagógiai műhelyig

2017.03.04.

- Hogyan alakul ki az egyensúlyérzékelésünk? Fejleszthető-e, s ha igen, hogyan? Miként válhat valaki kötéltáncossá? Mi játszódik le a szervezetben egy-egy magasdrót-produkció közben? - Hogyan alkalmazza, s lépi át a fizika törvényeit a cirkuszművészet? Milyen szerepe van egy-egy produkcióban a súrlódásnak,

SZERECC ??? - Valentin nap felnőtt szemmel

2017.02.13.

Ahogy gyerekkoromban az év összes hónapja közül a novembert utáltam a legjobban – Fogászati hónap, most komolyan?! – most felnőttként ugyanúgy nem kedvelem a februárt. Elég megpillantanom a bevásárlóközpontban az első csillogó piros dekorszívecskét, és már görcsbe is rándul a gyomrom. Hiszen éppen csak túl van

Boros Nóra a kántor

2017.02.05.

Mindig nagy öröm, ha hírt kapunk egykori diákjaink sikeréről, legyen az egy kiemelkedő kulturális vagy sporteredmény, vagy, ahogy most is, a mindennapi életben vagy a munkában elért siker. Boros Nóra, aki nemrég megkapta a Nádasdért kitüntetés ifjúsági tagozatának elismerő oklevelét, 2014-ben érettségizett iskolánkban. Az evangélikus gyülekezet fiatal

Az én sulim

2016.12.26.

Tisztán emlékszem az első kanizsais tanítási napomra. Egy modern, lakótelepi általános iskolából érkeztem, ahol minden új volt, szinte festékszagú. A Kanizsait öregnek és menthetetlenül avíttnak láttam a sötét lépcsőházával, konvektoros tantermeivel. „Na, milyen az új sulid?” - kérdezte anyu a telefonban. „Rémes!” - feleltem elkeseredve.

Régi Karácsonyok

2016.12.21.

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek! Úgysem jön össze, lefogadom. Jelentkezzen az, akinél békében, áhítatban telnek az ünnepek! Senki? Gondoltam. Én speciel már fél órája töröm a fejem, de hiába próbálok valami igazán szép, megható pillanatot felidézni az elmúlt karácsonyokból, mindig csak olyasmi hülyeségek jutnak az eszembe,

A KDG lett Szombathely első Ökogimnáziuma

2016.12.19.

A fenntarthatósági szempontok évek óta részei a gimnázium mindennapi életének. Sokan azt gondolják, ez kizárólagosan a természettudományokat érinti. Az oktató és nevelő munkában a többi tantárgy is alkalmazza ezen szempontokat úgy, hogy talán nem is tudja, hogy hozzájárul a fenntarthatóság fejlődéséhez.

Oldal

1 2 3 4 5 6 7    

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek